Hallom őket, suttognak

Néha kissé elveti a sulykot a sors iróniája.

Hová tűnt az a felhőtlen boldogság, az a megálmodott álom, amikor csöppnyi jelenlétem be tudta tölteni a világmindenséget gondtalanságával? Oly szörnyű nap, mint nap a fojtó gondolataimmal ébredni, hogy nagyon jól tudom; ma sem fog megváltást hozni a felkelő nap. Vissza akarom kapni a régmúltat, az örömet, s nem a jelen gondjaival és a jövő látomásaival akarok foglalkozni, mindennel, ami képes volt engem fiatalságom törékenységével sírba fektetni, de megnyugvást nem állt módjában nekem adni.

~ Szerző: nicolechika on június 23, 2009.